A kompozit oszlopos szigetelők törött húrformáit három kategóriába sorolhatjuk: külső szakadás, rideg törés és bomlás. Közülük kevés a külsõ erõszakos szakadás, a törékeny húrok fõ típusai a rideg törés és a bomlás. A külső szakadás okai általában szélsőséges szél, erős jégfagyás, jégugrás stb. Ezekben az esetekben a kompozit oszlopszigetelők kiszorulnak a tervezésből, ami a húrok elszakadását eredményezi.
Általánosságban elmondható, hogy a mechanikai szilárdságszabályozó rész általában a gömbfej és a nyak, vagyis amikor csak a feszültséget alkalmazzák, az első törés általában a gömbfej. Torziós, húzó- vagy nyomó igénybevételek kombinációjának kitéve azonban a kompozit oszlopszigetelő és a tüske csatlakozási helyzete gyenge, ezért a töréshelyzet általában a kötésnél és a tüskekötésnél található. A tüske nagy szilárdságú üvegszálból készül. A torziós feszültség és a húzófeszültség együttes hatására a magrúd törése gyakran egyenetlen, egyes szálak seprűszerűek, a törésen nincsenek elszenesedési nyomok, a rideg törés a húrtöréshez használt kompozit oszlopos szigetelő korai szakasza. A törési folyamatot feszültségkorróziós folyamat kíséri. A törési helyzet az idom belsejében, az idom és a tüske csatlakozása közelében lehet. A rideg törés nyilvánvaló jellemzője, hogy a törés többnyire lapos és sima, keresztmetszete pedig merőleges a tüske tengelyére.
A rideg törést általában feszültségkorróziós folyamat kíséri. A szigetelő ellenáll a vezeték feszültségének. Amikor az orsó valamilyen okból a savas folyadékba kerül, a savas folyadék korrodálja az orsót. A korai kompozit oszlopszigetelőkben használt saválló tüskét kihúzták. A korrózió együttes hatására a tüske fokozatosan megreped, és a repedés fokozatosan kitágul, amíg a megmaradt tüske nem bírja a feszültséget és a törést.
